Kedves Blogoló!

A bejegyzésem egy képemről szól. Batthyányi tér, Duna part felé vezető lépcsősor, déli 12 óra. Minden napos hétköznapi jelenet, emberek mennek az aluljáró lépcsőin. Egy pillanat ami már nem múlik el soha, és megmarad az örökkévalóságnak. A kép tetején a három férfi egyszerre lépkedve, hátra hagyva a lépcsősor aljáig érő árnyékukat, lassan felérnek a felszínre. A lány a vállán a kerékpárjával, megbújva a középső férfi árnyékában, mindig is ott lesz az alsó lépcsőfokon, és a három férfi után indul. Szeretne már túl lenni a lépcsökőn, hogy ismét nyeregbe üljön, és arcán érezze a friss márciusi szellőt. A varázslatos fényektől a lépcsőfokok, vonalakká változnak, ettől ritmust adnak a látványnak. Ezeken a vonalakon egyensúlyozva, légiesen és könnyedén haladnak felfelé. A három férfi és a lány, talán sosem fogja megtudni, hogy jelenlétükkel közreműködtek egy kép megszületéséhez. Ezt a csodálatos pillanatot az élet rendezte, én csak jó időben, jó helyen voltam. Ez a látvány lett,  a képzeletbeli fotóalbumom legféltettebb kincse.

Elolvasom »