Kedves blogoló!
Ezt az élményt Karneollal együtt éltük át, az ő gondolatait olvasod.
Telnek a napjaink , egyik a másik után. Néha csak arra eszmélünk, hogy már megint vége van egy napnak, néha sürgetnénk, hogy múljon már el, mert várunk valamire, valami eseményre, vagy épp csak arra, hogy legyünk már túl valamin. Felkel a nap, és lenyugszik. Tesszük a napi rutinunkat, néha úgy tűnik, mindig ugyan abban a körforgásban élünk szinte céltalanul, mégis vágyak halmaza fogalmazódik meg bennünk, amit elérni áhítozunk, és ebben a várakozásban sokszor úgy tűnnek tova a pillanatok, hogy tudomást sem veszünk róla. Pedig semmi más nem létezik, egyetlen valóság van csak, és az a most pillanata.
Charlival egy őszi túránkon megláttunk egy helyet, amin akkor csak átszaladni volt időnk, de oly annyira megfogta őt a hely, hogy azóta is emlegette, oda el kell mennünk még egyszer úgy, hogy lássuk igazi valójában, ott töltve egy egész estét, éjszakát.
Mondhatnám, hogy az ősz a kedvencem, vagy az áprilisi tavasz, de rájöttem, a júniusnál sincs szebb, hiszen már a kertek kezdenek termést ontani, a csupa piros gyümölcs, eper, cseresznye, újra élettel tölti a télben kiürült szervezetet, és a honi kertekben termett saláta alapanyag mind-mind már a nyarat idézi. A természet felöltözött pompájába, amit még nem szárított ki a tikkasztó nyári hőség, és a madarak is ezer nyelven csiripelve hirdetik az életet. A föld is simogató meleg, a nappalok meg szinte uralják az éjszakai sötétséget. Még pár nap és Szent Iván éjszakája.
Sok gondolattal, érzéssel teli a fejem. Megváltoztak a napjaim, ahogy alkalmazkodok új munkámhoz. Reggelente felfedezem a város számomra ismeretlen részeit, ahogy bringával keresem a legoptimálisabb útvonalat, és délutánonként továbbítom az élet érzéseit apukám felé, akiről nem tudhatom, hogy órái, napjai, esetleg hetei vannak-e még hátra.
Ebben a helyzetben, ezekkel a gondolatokkal indultunk eltölteni egy délutánt, éjszakát, és reggelt a Börzsöny egyik csodálatos kilátójánál, Nagy kő-hegyen. Formánkhoz híven kétszer is eltévedtünk, így az 5 km-es szakaszból sikerült 11 km-t csinálnunk a közel 20 kilós hátizsákkal, mert ugye hálózsák, esőruha és élelem is kellett, és a helyzethez méltóan nem akármilyen útszéli vacsorával készültem, hanem abroszos gyertyafényes, finom öntetes salátával gazdagított, magos zsömlével fűszerezett körözöttes, sajtkrémes lila hagymás étekre.
A kilátóhoz még bőven világosban felértünk. Ámulatba ejtő, a szemet sokáig lekötő lebilincselő a táj a Duna kanyartól, a Visegrádi vár látványától Szokolyán keresztül végig a hegyvonulatokon, láttatva a termőföldeket, erdősávokat, Zsuzsi vonat síneket, amint a csattogó szerelvény pillanatokra kibukkan a lombok közül, maga előtt tolva 1-2 retro kocsit, a magányos tanyákig. Mindezt keretezte a pillanatonként más arcát mutató sok színű felhőgomolyag, a messzeségben tomboló vihar, lenyűgöző villám cikáival, ahogy a távolból kivehető volt, épp hol öntözi a földet, mint a jó kertész a kannájából a veteményest. Aztán mikor a nap már eltűnt a horizonton, planetáriumnak beillő csillagok látványa csoda fényeket teremtett a végeláthatatlan univerzum fölé.
Az alvás nem egyszerű a natúr természetben. Millió bogár útját keresztezi a hálni készülő, és az igen népes légi forgalom sem kedvez a pihenésnek, hisz minden frekvencián "forgalmaz" egy egy repülő bogár szúnyog, légy, darázs a fülünkbe. Késő estére így is gyarapodtam számtalan csípéssel, és a hálózsákomba is csak minimális rést hagyhattam a légáramlásnak, ezzel önző módon kizárva a fajtámon kívüli soklábúakat a pihenésemből. Reggel viszont megfigyelhettem az erdő ébredését, a csicsergő párbeszédeket, a különböző trillákat, mintha csak az elfeledett szép magyar nyelvünk ékeit használnák a kommunikációra.
Délelőtt még elnézegettük a felkelő Napot, a Csukás István mesébe illő sárga bolyhos szívószálas nektárt gyűjtő bogarat, a lepkék táncát, a hihetetlen méretű és hangú repülő szarvas bogarat, és a kíváncsi gyíkpárt, akik gondosan körüljártak megtekintve, vajon ki is merészelt behatolni kedvenc napozó helyükre. Lent a földön az élővilág hihetetlen sokasága, akik a reggelink morzsáiból egész délelőttös munkával cipelték haza az értékes élelmet. No és a Visegrádi vár fotós szemmel napfényben, szürkületkor, éjszakai fényszórós díszkivilágításban, reggeli párában, és délelőtti ellenfényben. Ennyi arca van mindennek, még ha egy helyben vagyunk is. Néha tehát érdemes megállni, és körbe nézni, mi vesz minket körül. Érdemes meglátni azt, amiben élünk, és akkor rácsodálkozhatunk a szépségére....mert sehol máshol nem lehetünk sosem, csak MOST.
Klikkelj az első képre, és lapozz.
.jpg)
Utolsó kommentek
A szeretet gyöngyei.
A szeretet gyöngyei.
A szeretet gyöngyei.
A szeretet gyöngyei.
A szeretet gyöngyei.